Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázatot hirdet gyermekintézmények számára a Gyermekek Világnapja alkalmából. A pályázat beérkezési határideje: 2019. június 3., éjfél
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője összesítette 2018-as oktatási tevékenységét. Egy kisebb városnyi gyereknek adták át idén is a tudatos szemléletet az internethasználat során. A szervezet a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is kötetlen, játékos, interaktív formában hívta fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre, azok kivédésének lehetőségeire, és az internet által kínált pozitív lehetőségekre, azok hasznos felhasználására.
Budapest, 2018. október 3. – A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) október 2-án ötödik alkalommal rendezte meg az Európai Unió „Safer Internet Program” (SIP) keretében „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját. Az előadásokról, témákról és részletekről beszámoló a címre kattintva olvasható!

Elsősorban diákok, szülők pedagógusok, szociális munkások számára ajánljuk a Netezz biztonságosan előadásokat!

Better Internet for Kids
AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.
XIII. Média- és Internetkonferencia
Idén szeptember 18-19-én rendezzük meg a XIII. Média- és Internetkonferenciát a Magyar Telekom Székházban.
"Biztonságosabb internetet a fiataloknak" címmel 13. alkalommal szervez Média- és internetkonferenciát a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az EU Safer Internet Program támogatásával. A rendezvény időpontja: 2023. szeptember 18-19., helyszíne pedig ezúttal a Magyar Telekom Székház.
A konferencia részletes programja hamarosan elérhető lesz honlapunkon.
Az eseményen való részvétel INGYENES, de regisztrációhoz kötött!