Biztonságos Internet Nap 2017
Idén, 2017-ben február 7-én rendezzük meg a Biztonságos Internet Napot, amely eseménnyel a világ több mint 120 országához csatlakozunk. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője figyelemfelkeltő eseményt szervez erre a napra, amelyen szakemberek, döntéshozók, pedagógusok, gyerekek, a sajtó, illetve a téma iránt érdeklődők vesznek részt. A rendezők hazai intézményeket, gyermekvédelmi szakembereket, játékszakértőket, webes biztonsági szakembereket és úgynevezett stakeholdereket (távközlők, internetszolgáltatók, non-profit szövetségek, multinacionális cégek képviselői, tanárok stb.) is meghívnak az eseményre.
Minden program ingyenes, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A részletes program a továbbiakban olvasható.
Az esemény időpontja és helyszíne:
- február 7. (kedd), 11-13.30 óra
Berzsenyi Dániel Gimnázium - térkép
(1133 Budapest, Kárpát utca 49-53.)
Programjaink:
Plakát– és fotópályázat – A műveket szakmai zsűri értékeli, a díjátadóra pedig a Biztonságos Internet Nap központi rendezvényén kerül sor. A versenyről bővebb információ ITT.
Az első, 2004-es rendezvény óta a Biztonságos Internet Nap világméretű eseménnyé nőtte ki magát, idén világszerte sok ország naptárában szerepel. A SID a közös felelősségünkre fókuszál: mindannyiunk közös feladata, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük egymás számára. Ezért a nap szlogenje:
“ Te magad légy a változás: Együtt egy jobb internetért!”A rendezvény tervezett programja:10:30-11:00 Regisztráció
11:00-11:10 Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke köszöntőt mond, beszél a Biztonságos Internet Napról és a Safer Internet Program 2016-os eredményeiről.
11:10-11:30 Beszélgetés szakemberekkel, téma: „Te magad légy a változás: Együtt egy jobb internetért!”
Résztvevők: Dr. Körmendy-Ékes Judit jogász és Dr. Lengyel Márk jogász, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagjai. A beszélgetést moderálja: Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.
11:30-12:00 Biztonságos Internet plakát- és fotópályázat díjkiosztója.
12:00-12:10 A sajtó kérdései a jelen lévő szakértőkhöz.
12:10-13:10 Kötetlen beszélgetés, a többi helyszínen zajló programok megtekintése.
JÁTSSZUNK EGYÜTT! TÁRSASJÁTÉK KAMPÁNY
Célunk, hogy ingyenes társasjátékunk, a Lájkvadász minél több iskolába eljusson az ország egész területén, és a diákokat az online technológiák biztonságos használatára ösztönözze. A hirdetés letölthető ITT.
Biztonságos Internet Nap központi esemény
Szeretettel várjuk az internetbiztonsági szakembereket, pedagógusokat és a sajtó képviselőit február 7-én délelőtt a Berzsenyi Dániel Gimnázium szakmai beszélgetésre majd a plakát- és a fotópályázat díjátadójára. Emellett szívesen fogadunk gyerekekkel foglalkozó civil szervezeteket, hiszen szórólap kihelyezésére is van lehetőség.
- Töltse le Ön is le a logót innen és ossza meg honlapján vagy közösségi oldalán, hogy minél többen elgondolkodjanak azon, mit tehetnek azért, hogy az internet jobb és biztonságosabb legyen!
-
KAPCSOLAT
- plakát – és fotópályázat, társas kampány: sip@gyermekmento.hu
- szakemberek és szervezetek számára:Kurko.Zsuzsa@gyermekmento.hu
- sajtó: petho@gyermekmento.hu
PROGRAMOK MÁS ORSZÁGOKBAN