A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője a Hewlett Packard Enterprise támogatásával figyelemfelkeltő eseményt szervezett erre a napra, amelyen szakemberek, döntéshozók, pedagógusok, gyerekek, a sajtó, illetve a téma iránt érdeklődők vettek részt.
A „Web We Want – Internet, ahogy mi szeretnénk” című, tizenévesek számára kidolgozott kézikönyvet 2013 februárjában, a Biztonságos Internet Napján adta ki az Insafe hálózat.
A „Web We Want – Internet, ahogy mi szeretnénk” című kézikönyvet fiatalok közreműködésével hozták létre fiatalok számára. A kiadvány többek között a jogok és kötelességek kérdéskörét járja körül, és arra ösztönzi a fiatalokat, hogy gondolkodjanak saját maguk és kortársaik viselkedéséről.
Hekkerbemutató, videóverseny díjkiosztó és kerekasztal beszélgetés az aktuális internethasználati problémákról... ez mind lesz a Biztonságos Internet Nap központi rendezvényén 2016. február 9-én!
Február 9-én rendezik meg a Biztonságos Internet Napot világszerte. A magyar eseményeket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat koordinálja.
A VILÁGSZERTE MEGRENDEZETT BIZTONSÁGOS INTERNET NAP ESEMÉNYEIHEZ CSATLAKOZVA A NEMZETKÖZI GYERMEKMENTŐ SZOLGÁLAT SZÁMOS PROGRAMMAL ÉS KAMPÁNNYAL KÉSZÜL 2016 FEBRUÁR 9-ÉRE.
Elsősorban diákok, szülők pedagógusok, szociális munkások számára ajánljuk a Netezz biztonságosan előadásokat!
Better Internet for Kids
AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.
XIV. Média- és internetkonferencia
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 14. alkalommal rendezi meg Média- és internetkonferenciáját „Tegyünk együtt egy jobb internetért!” címmel, a Magyar Telekom Székházban, szeptember 5-én és 6-án.