Kapcsolat ikonok

Beszámoló a Safer Internet Program 2015 második negyedév eredményeiről

„Még több kérdés, még több válasz”

Eredményeink 2015 áprilisa és júniusa között

Az idei év áprilisa és júniusa közt a Safer Internet Program oktatói országszerte 50 alkalommal – 15 fővárosi és 25 vidéki helyszínen – összesen 4866 fő részére 196 tanórát tartottak.

A második negyedév során közel 1200 fővel több felhasználónak több, mint kétszer annyi felvilágosító előadást tartott a program, mint az első negyedév során. Az előrt közönség 37%-a 5-11 éves, 40%-a 12-16 éves, 4,2 %-a pedig 17 év feletti fiatal. Az előadásokat közel 400 szülő és ugyanennyi tanár is meghallgatta.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fontosnak tartja, hogy a gyerekekkel kapcsolatba kerülő különböző szervezetek munkatársai is tisztában legyenek az online világ lehetséges veszélyeivel, ezért szociális munkások, rendőrök illetve a katasztrófavédelem munkatársai számára is szervezett előadásokat oktatói révén.

Emellett a Városligeti Gyermeknap alatt közel 10 ezer gyerek látogatott el a Safer Internet sátrába, ahol játékos formában ismerkedhettek a biztonságos internetezés szabályaival.

ngysz_infografika_q2_1.jpeg

Ezen időszak alatt a konzorcium másik tagjához, a NISZ (Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt) által működtetett Biztonságosinternet Hotline-hoz 262 bejelentés érkezett káros és jogsértő tartalmakkal kapcsolatban.

A leggyakrabban érintett témakörök a tiltott pornográf tartalmak (95) hozzájárulás nélkül, jogsértő módon hozzáférhetővé tett tartalmak (26) a rasszista, idegengyűlöletre uszító weboldalak (26) illetve az erőszakos és zaklató tartalmak (38).

A hotline prioritása a tiltott pornográf tartalmak eltüntetése az internetről. Ebben a kategóriában 95 bejelentés érkezett, és a hotline 158 alkalommal kezdeményezte a tartalom eltávolítását.

hotline_q2_1.jpeg

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, mint a Safer Internet Program helpline konzorciumi tagja 2015 második negyedévében 6111 megkeresést fogadott.

A megkeresések többsége telefonon érkezett (5262) de online felületen is kértek segítséget (756 levélváltás, 86 chatbeszélgetés). Leginkább a 12-18 éves korosztálytól érkezett megkeresés, de voltak érdemi beszélgetések fiatal felnőttekkel is, és naponta több hívás is érkezett gyerekekért aggódó felnőttektől.

Gyakran érkeztek megkeresések kifejezetten internetes veszélyek ügyében: online zaklatás, bántalmazás, cyberbullying, rágalmazás, szexting.

kekvonal_infografika_q2_1.jpg

VIII. Nemzetközi Médiakonferencia

Ha szeretne bővebb információt kapni a fiatalok és a közösségi oldalak viszonyáról, látogasson el ingyenes konferenciánkra Balatonalmádiba szeptember 29. és október 1. között, melynek fő témája a média hatása a gyerekekre!

Káros tartalmat talált az interneten?
Bejelentem!
Better Internet for Kids

Better Internet for Kids

AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.

Támogatóink