Mi áll a posztolási kényszer mögött? Tükörkép

Mi áll a posztolási kényszer mögött? Tükörkép

Kirakatban, különböző közösségi oldalak falain éljük mindennapjainkat. Hangulatunk függvényében frissítjük állapotunkat, gondosan kiretusált képeinkre várjuk az azonnali reakciókat. Örömünket, bánatunkat osztjuk meg a nagyvilággal. Tulajdonképpen mi a célunk ezzel? Mi hiányzik, és miért fontos ez nekünk?

Bereczki-Fodor Enikő ifjúsági és intergenerációs szakértőt kérdeztük.

Egy-egy felkavaró hír, botrányos esemény, adatainkkal való visszaélés nyilvánosságra hozatala időnkét észhez téríti a felhasználókat. Egy darabig próbálunk tudatosabbak lenni, kevesebbet posztolunk, aztán újra elárasztjuk a világhálót mindenféle tartalommal. Egyszerűen megosztjuk, és kész. Mert szükségünk van a visszajelzésre, a dicséretre.

- Miért posztolunk ennyit, és miért fontos számunkra az azonnali visszajelzés? Az önkifejezés emberi igény, mióta ember az ember, ezt bizonyítják a barlangrajzok.

B.E.: Ez is azt mutatja, hogy már akkor is, amikor az alapvető fizikai szükségleteinek előteremtése óriási erőforrásokat követelt az embertől,  a Maslow-piramis csúcsán lévő önmegvalósítás - ha úgy tetszik önkifejezés – ugyancsak fontos volt. A gyakori aktivitás a közösségimédia- oldalakon több dolgot is jelezhet. Például azt, hogy valaki az online térben is vágyik a kommunikációra, interakcióra, figyelemre. Máshogy alakulhatnak a posztolási szokások attól függően, hogy valaki introvertált vagy inkább extrovertált személyiség-e. Az utóbbinál az önkifejezés részét képezi a gyakoribb, intenzívebb posztolás, ugyanis hasonlóan nyilvánul meg, mint az offline környezetben. Ugyanakkor különböző élethelyzetek is befolyásolhatják posztolási szokásainkat. Például ha valaki elmegy egy hosszabb utazásra, többet posztol, és az Instagram-oldala nem feltétlenül kifelé szól, hanem egy saját internetes képes napló is lehet. Szakmai, közéleti oldalakon a követés és a lájkok száma a népszerűség mércéje is lett, s így adódhatott, hogy a privát oldalakon is sokaknál elindulhatott a lájkvadászat. Fiataloknál ez sokszor a figyelemért, népszerűségért, és talán nem túlzás azt állítani, hogy időnként már-már a szeretetért folytatott küzdelem is.

generációs különbség

(Kép: lenolaj/kulturális online műhely)

- Fiatalok, tinédzserek teljesen más platformokat használnak, mint szüleik vagy az idősebb generáció. A TikTok még mindig a legnépszerűbb platform a fiatalok körében, az X és Y-osok értetlenül állnak előtte. A fiatalok teljesen más formában kapják a visszajelzéseket, mint például szüleik a Facebookon. Milyen visszajelzésre vár egy Z generációs fiatal, és milyenre egy X-es?

B.E.: Talán nem is annyira a milyenen van a hangsúly, hanem azon, hogy hol, milyen gyakran és kitől kapják a visszajelzéseket. A Z-generációsok azokat a platformokat kedvelik, ahol kortársaik között mozognak. Nem mondok újdonságot azzal, hogy ez már rég nem a Facebook (bár újabban egyre többen jelentkeznek fel, de célorientáltan, például adás-vétel oldalak miatt, főleg, akik például – Z-generációs kifejezéssel élve – resellerkednek hypebeast cuccokkal). Ugyanakkor az Instagramon, ahol már anyu-apu is kezd megjelenni, sem arra vágynak, hogy az egész família megtalálja őket, ezért, amennyiben ennek a veszélye fennáll, sokan olyan név alatt indítanak el Instagram-profilt, amin már csak a kortársak, haverok találnak rájuk, és nem ír kommentet a fotójuk vagy a videójuk alá az osztályfőnök vagy a szülő. Amerikában Finstagramozásnak nevezték el ezt a jelenséget. A ’fake’ szó, mely angolul azt jelenti, hamis, jelöli, hogy van itt valami kamu a dologban... A vizuális tartalmú csatornákat – Instagram, TikTok, Spanchat Youtube stb. – preferáló fiatalok gyakran a saját szlengjükkel adnak visszajelzést, és megesik az is, hogy mémekkel, emojikkal és képekkel kommunikálnak a posztok alatt. Ez az idősebb Y-osokra vagy az X-generációra kevésbe jellemző, persze ők is küldenek jópofa vagy aranyos képeket – virágcsokor, ölelő kutyus, ami, megjegyzem, a fiataloknál ciki –, de egy chatfolyam képi lekommunikálása náluk nem jellemző. A story-k is nagyon népszerűek a fiataloknál, és általában, ha kitesznek egy story-t, számítanak is a visszajelzésre, már eleve úgy, hogy interaktivitásra ösztönző elemeket helyeznek el benne, például betagelik azt, akitől várnak visszajelzést, vagy beletesznek a story-ba egy kérdést, szavazást. A gyakoriságra való igény egyértelmű. Sokan már gyermekkoruktól kezdve hozzászoktak ahhoz, hogy a videójátékozás közben jön a visszajelzés valamilyen formában, és az X-, Y-generációs szülők is jóval több visszajelzést adnak a gyermekeiknek, mint amennyit ők kaptak fiatal korukban. Éppen emiatt a Z-generációnak nagy az igénye a gyakori visszajelzésre nemcsak az online világban, hanem az iskolában is és a munkahelyen is. Ha szeretnénk megtanulni, hogyan tudjuk őket motiválni, akkor ezt nem szabad elfelejteni. Másrészről pedig ez azzal is jár, hogy azok, akik hozzászoktak a gyors visszajelzésekhez, a vágyaikat nehezebben tudják késleltetni, nehezebben tudnak kivárni, talán türelmetlenebbek is lehetnek.

- A közösségi oldalakon mindenki hibátlan, tökéletes, felhőtlenül boldog, szép helyeken jár, finomakat eszik és inspiráló idézeteket oszt meg. Hogy ez mennyire felel meg a valóságnak, azt mindenki maga dönti el, viszont az elmúlt időszakban egyre több #nomakeup, #nofilter kihívás jelent meg, ami pontosan a valódiságot helyezte előtérbe. Ez elég ahhoz, hogy elfogadjuk önmagunkat olyannak, amilyenek filter nélkül vagyunk?

B.E.:  Milyen jó is lenne, ha elég lenne, viszont én örvendetesnek tartom, hogy ilyenek is megjelentek. Ez is jelzi, hogy sokaknak telítődik a túl tökéletesre filterezett online …

Ám jellemző, hogy ezekkel az idilli vagy minket mindig tökéletesnek mutató posztokkal önmagunkat is igyekszünk meggyőzni arról, hogy minden OK velünk. A külvilágnak is bizonyítjuk, hogy sikeresek vagyunk egy-egy szerepben, például tökéletesen szeretett barátok-barátnők, férjek-feleségek, mintaszülők, a munkahelyünk, sportegyesületünk császárai vagyunk. Én úgy hívom ezt, hogy boldogságsovinizmus. Nekünk, 21. századi embereknek, kötelező boldognak lenni, és – ez nagyon fontossá vált – ezt be is kell bizonyítanunk. Mégpedig nem máshol, mint a közösségi oldalunkon. Egyfajta szelektív önreprezentációba hajszoljuk bele magunkat, egymást. Hallani olyan véleményeket is, hogy valaki a Facebookon a szépet és a jót akarja látni, ez pedig azzal jár, hogy nem a realitással találkozunk ott. Kutatások szerint a Z-generációsok vannak ezzel a legkevésbé tisztában, tehát őket mindenképpen fontos lenne arra megtanítani, hogy az online világban nem minden arany, ami fénylik. Főként azért is, mert a tinédzser csoportba tartozó Z-generációsaknak a személyisége és az identitása alakulóban van. Az énképükre és az önértékelésükre különösen nagy hatással vannak azok az impulzusok, információk, amik itt érik őket, és sokszor negatívan.

mompetition

(Kép: Google)

- Gyerekeink tudatosításához elengedhetetlenül szükséges a jó példamutatás. De mi van akkor, ha éppen a szülők érzik ezt a megosztási kényszert? Ha ők azok, akik az első ultrahangképétől kezdve az első kimondott szón át az index feltöltéséig mindent megosztanak (sharenting)?.

B.E.: Sajnos ez gyakori, mint a közösségi médiában megjelenő mamik közötti versengés is, ami egy külön nevet is kapott: mompetition (a mom, vagyis anya, és a competition, azaz verseny szavakat kombinálva). Ha a gyerek azt látja már kiskorától, hogy anyunak vagy apunak az okostelefon óriási szerepet tölt be az életében, akkor ő is vágyni fog erre már nagyon korán … sőt, talán már annál is korábban, mert már a csecsemők is letapogatják „érzelmi csápjaikkal”, hogy  például ha szoptatás közben mobilozik az anyukája, akkor ő ilyenkor kevesebb figyelemben részesül. Most voltam az Magyar Védőnők Egyesületének konferenciáján, és sok ilyen történetet hallottam, de az alfa-generációsok szülei körében végzett kutatások is alátámasztják ezt. Ugyanakkor ne legyünk álszentek sem, hiszen az előbb azt mondtam, hogy a gyerekek azt látják, hogy óriási szerepet tölt be szüleik életében az okostelefon, a tablet…és ez kinél ne töltene be nagy szerepet? Sokak számára munkaeszköz, és nem lehet negligálni az előnyeit. Nagy kihívás a szülők részéről a saját online szokásaikra odafigyelni, fegyelmezettnek lenni, jó példát mutatni a gyerekeiknek és a digitális szülői felelősségvállalásnak eleget tenni. Ugyanakkor látni lehet, hogy azok, akik felismerik ennek a fontosságát, igyekeznek tudatosak lenni, olyan családi szokásokat, hagyományokat kialakítani, ahol valamennyire szabályozva van ez a terület, például mobilmentesek a közös étkezések, vannak offline szombatok, vagy a gyerekek csak az sz-betűs napokon (szerda szombat) használhatják a laptopon a videójátékokat és sorolhatnám.

- A sok lájknak, szívecskének nyilván mindenki örül. Mi van a negatív visszajelzésekkel, hozzászólásokkal, a gyűlöletkeltő vagy rosszindulatú kommentekkel? Hiszen ezekre is mi adunk lehetőséget azzal, hogy nyilvánosan osztunk meg valamit, pontosan azzal a céllal, hogy reakciókat váltsunk ki.

B.E.: Az online térben olyan lehetőségeink lehetnek, melyek offline nem, például akár korlátlan terjedelemben, megszakítás nélkül nyilváníthatunk véleményt bármilyen témáról. Sőt, a névtelenség is felruházhat plusz bátorsággal, akár ahhoz, hogy nekimenjünk, jól megmondjuk a magunkét még a főnökünknek, az államfőnek és a tanárunknak is, vagy az osztály legmenőbbjének, akihez amúgy hozzá sem merünk szólni élőben. Ráadásul nem kell számolnunk a következményekkel sem. A kommunikációnk más lehet az online térben, mint szemtől szemben, a fizikális valónkban. A képernyő előtt ülve sajnos könnyebb elfelejteni, hogy a tablet, telefon, laptop túloldalán is egy érző, emberi lény van. A fiataloknál jellemzőbb – és ez életkori sajátosság –, hogy nehezebben viselik a bántó megjegyzéseket, mint az idősebbek. Dolgoztam tapasztalt youtuberekkel is, és többen bevallották, hogy sajnos sokéves tartalomgyártás után sem könnyű egy-egy provokáló vagy sértő kommentet jól lereagálni vagy figyelmen kívül hagyni. Így nem is meglepő, hogy a fiatalabbak is komolyan szívükre veszik az interneten felvállaltan vagy arc nélkül, vagy egy választott nicken (becenév) megjelenő véleményeket. Ráadásul ebben az életkorban a kortársak hatása ugyanúgy felerősödik a közösségi oldalakon is, mint az osztályteremben vagy az iskolai folyosón. Amikor azt látják, hogy egy posztot mindenki durva beszólásokkal vagy poénokkal illet, akkor még azok is megengedik maguknak ezt a stílust, akiknek egyébként maguktól eszükbe sem jutna ilyen jellegű kommentet írni, mert az offline világban máshogy értelmezzük a kontrollt és a felelősségvállalást is. Nem beszélve a virtuális világnak arról a sajátosságáról, hogy képes elrejteni az egyént.

yuman

(Illusztráció: Shruti Yatam)

- Tudatos felhasználóként szerinted mi az a három szempont, amit mindenképpen szem előtt kell tartani egy kép/videó feltöltése során?

B.E.: Érdemes belegondolni, hogy kikhez juthatnak el ezek a posztok (ismerőseimhez, vagy nyilvánossá teszem), jelenthetnek-e bármilyen veszélyt, és hogyan érinthetik a sorsunkat vagy a posztban szereplők sorsát a jelenben és a jövőben. Ez utóbbi, vagyis a hosszú távon való gondolkodás jellemző kevésbé a gyerekekre, tinikre, ezért is lehet az, hogy sokszor ők azok, akik hirtelen felindulásból is kitesznek egy képet. Egyre gyakrabban tapasztalom azt is fiatal barátaimnál, ismerőseimnél, hogy a délelőtti képet, sztorit, videót délutánra kitörlik. Nyilván az lenne szerencsés, ha egy most 16 évesnek 20 év múlva ne kellene szégyenkeznie egy meggondolatlanul kitett korábbi képe miatt, ami akár egy befolyásos pozíció megpályázásakor előkerülne…

 

B-F. Enikő

Káros tartalmat talált az interneten?
Bejelentem!
Better Internet for Kids

Better Internet for Kids

AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL 2014-BEN INDÍTOTT PROGRAMBAN AZ EURÓPAI ISKOLAHÁLÓZAT (EUN) ÉS AZ INTERNET HOTLINE-OK NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGE (INHOPE) MŰKÖDÖTT EGYÜTT 11 ORSZÁG 24 SZERVEZETÉVEL.

Támogatóink