saferinternet.hu

A legtöbb szülő csak a flow-ban lévő, számítógépe előtt ülő gyerekét látja, aki hosszas kérlelés után sem hajlandó vacsorához ülni a családdal, és dühkitörése van, ha hirtelen megszakad az internet. Értetlenül állunk a gyerekünkkel szemben: mit tegyünk? Tiltsunk? Nehéz úgy tiltani valamit, hogy közben nem is ismerjük azt.

Fekete Zsombor szociológust, játékfejlesztőt kérdeztük:

Merő ellentétben vannak egymással a különböző generációk válaszai arra a kérdésre, hogy offline társasjáték, vagy inkább videójáték? Ma már sokkal menőbb videójátékozni, mint társasozni, vagy szabadtéri játékot játszani. Kik ma a Magyarországon legnépszerűbb videójátékok célcsoportjai?

F.Zs.: Gyakorlatilag mindenki. A 2008-as válság a videójáték-ipart alaposan megtépázta. Az iparági szereplők belátták, hogy a „kocka-gémereknél” jóval nagyobb célcsoportot kell megszólítaniuk a fennmaradásukhoz. Az elmúlt tíz év már arról szólt, hogy az okostelefonok segítségével bárki, bármikor kikapcsolódhasson, játszhasson. Közben a hagyományos videójáték-élmény is átalakult: barátságosabbá, könnyebben fogyaszthatóvá vált. Míg korábban feltételezhettünk valamiféle technikai jártasságot, „kockaságot” a gémerekről, ma a belépési küszöb a kíváncsiság.

A kérdés másik felére visszatérve, cseppet sem gondolom, hogy sokkal menőbb lenne videójátékozni, mint társasozni! Sőt! Több nagyon igényes társasjáték-klub is működik Magyarországon, ahova eljárni,  tartozni kifejezetten trendi dolog. Kialakult egy olyan véleményformáló réteg, akik rendszeresen játszanak társasjátékokkal, és akiknek az ízlésvilága szépen lassan átszivárog a legkülönbözőbb társadalmi rétegekbe. Olyannyira, hogy ma már több egyetem, civil szervezet, egyház, startup dolgozik azon, hogy társasjátékok segítségével szólítsák meg, motiválják a célcsoportjaikat.

S persze a társasjátékok világán túl is mindig vannak aktuális trendek-divatok a gyerekek körében. Idén a karantén miatt visszaszorultak a korábban népszerű gyűjtögetős focis kártyák, a kisiskolások körében a COVID nyertese a Fortnite játék lett. Áprilisban például 27,7 millió játékos követte Travis Scott koncertjét a játékban, amivel az a 2020-as év egyik igen jelentős online közösségi eseményévé nőtte ki magát. Szóval a divat a játékok világában is folyamatosan változik, a gazdasági-társadalmi trendeknek megfelelően.

(Fotó: Ulrich Baumgarten via Getty Images)

Játékfejlesztőként nyilván az a cél, hogy minél többen minél több időt töltsenek játékkal. Mitől lesz egy gyereknek vonzó a videójáték?

F.Zs.: Nem feltétlenül az a cél, hogy minél több időt töltsenek a játékkal! Sokféle játék van, a játékosok is többféleképp gondolnak ezekre.

Vannak olyan játékok, amelyek úgy működnek, mint egy terjedelmes moziélmény: izgalmas történettel, filmszerű jelenetekkel. Ezek jellemzően néhány óra, nap, esetleg egy-két hét alatt végigjátszhatók. Olyanok, mint a könyvek, vagy a tévésorozatok: ha igazán izgalmas a sztori, az ember biztosan nem szeretné letenni, abbahagyni, míg a végére nem ért – viszont ha a végére ért, jó eséllyel félreteszi azt.

Vannak olyan játékok is, amelyek inkább úgy működnek, mint egy játszótér vagy sportpálya. Ilyen a fent említett Fortnite is. Itt nem a történet dominál. A játékosok meccseket játszanak, gyakorolnak. Rendszeresen jönnek ide a barátaikkal találkozni, új ismerősöket találni – épp úgy, mintha a téren játszanának.

Míg az előző kategória esetén a játékkészítő akkor jár jól, ha a játékos megveszi a „mozijegyét”, addig itt abban érdekelt, hogy minél többet költsenek „menő ruhákra, szerkókra a játékban”, amivel kitűnhetnek a többiek közül. A való életben a gyerekek márkás sportcipőkkel „menőznek” a játszótéren, a játékokban ugyanezt egyedi skinekkel (játékos modellel), vagy a ritka táncmozdulatokkal tehetik meg. Ezek már valós pénzbe kerülnek, de aki sok időt tölt el ilyen online játszótereken, előbb-utóbb költeni fog a virtuális kinézetére.

Aztán vannak olyan játékok is, amelyeket az ember unalmában a buszon, a váróteremben vagy a reggeli kávé mellett játszik. Ezek általában pár percet tartanak, viszont előfordul, hogy az ember ottragad „még egy utolsó körre”. Nagyon könnyű beléjük feledkezni, és roppant bosszantó, amikor többszöri próbálkozásra sem sikerül egy adott feladatot megoldani. Az ilyen játékoknál a játékfejlesztő abban érdekelt, hogy a játékos fizessen egy csekély összeget a továbbjutásért, vagy ha erre nem hajlandó, legalább nézzen meg pár reklámot, amiből a készítőknek minimális bevételük származik.

Sokféle játék, és több finanszírozási modell létezik. Tudni kell, hogy a fejlesztők célja nem a játékidő öncélú elnyújtása, viszont ahhoz, hogy megéljenek, muszáj olyan jó játékot készíteni, amihez a játékosok ragaszkodnak.

S hogy mitől lesz egy játék vonzó? A jó videójáték olyan kihívásokat ad a gyereknek, amit az biztosan meg tud csinálni. Apró lépésekkel tanítja a játékost, mindent alaposan begyakoroltat, és folyamatosan ad visszajelzést a teljesítményére, a fejlődésére. Ha pedig valami nagy dolgot tesz le az asztalra, akkor rögvest gratulál neki, elismeri a teljesítményét. Ennyi. A videójáték pont úgy működik, mint egy jó tanár vagy szülő – csak épp sosem fárad el, türelmes, és mindig mond valami biztatót.

Gyakran mondjuk, hogy a gyerekeket az online térből egy legalább annyira izgalmas offline tevékenységgel kell kimozdítani. Valljuk be, ez nem annyira könnyű, hiszen az online tér pontosan úgy van kialakítva, hogy a felhasználókat azonnali, személyre szabott ingerek érjék.

F.Zs.: Tévedés, hogy a játékban személyre szabott ingerek érik a gyereket. Az a közösségi média trükkje! A Facebook figyel, tanul, és olyan ingerekkel bombáz, amiről azt feltételezi, hogy vevők vagyunk rá. A játékokban ilyen – egyelőre legalábbis – nincs. Ha egy szülő veszi a fáradságot, hogy odafigyeljen kicsit a gyerekére, épp olyan jól tudja motiválni, mint a videójáték. Sőt, még jobban is.

Gyakran tartunk tréningeket, workshopokat vezetőknek, pedagógusoknak, illetve startup vállalkozásoknak arról, hogy miként alkalmazható a videójátékok pszichológiája a mindennapokban. Megértik, hazaviszik, és aztán könnyebbé válik az életük. Ha az alap kommunikációs szabályokkal tisztában vagyunk, a személyes jelenlét sokszorosan növeli a nevelés, a befolyásolás hatékonyságát! Ezért könnyebb a tanteremben tanítani, mint online. Szóval ne tessék feladni! Mi, emberek, sokkal motiválóbbak vagyunk a videójátékoknál!

(Fotó: Getty Images)

Hogyan tartsuk meg az online és offline játékidő közötti egyensúlyt?

F.Zs.: Miért is akarjuk, hogy az online és az offline játékidő egyensúlyban legyen? Az én gyerekkoromban egyáltalán nem volt még „online játékidő”. A gyerekeimnek pedig ez a természetes közeg, amiben felnőnek. Ki mondja meg, hogy milyen is az az ideális egyensúly?

Néhány évente bejárja a sajtót egy állítólagos agykutató vészjósló írása, hogy a kisgyerekkori videójáték-használat súlyos értelmi és viselkedési zavarokhoz vezethet. Világszerte sokmillió gyerek játszik mobiltelefonon, tableten, játékkonzolokkal vagy számítógépekkel. Egyelőre úgy tűnik, hogy az agykutató tévedett: más kutatási eredmények nem igazolták ezeket a jóslatokat, gyermekeink pedig nem váltak agyatlan zombikká a videójátékoktól.

Más kérdés, hogy egy igényes szülő nem hagyja, hogy a gyereke reggeltől estig a gép előtt görnyedjen, hanem ad neki feladatokat, kihívásokat, segít kialakítani szokásokat, hobbikat, kiviszi a szabadba bringázni, rollerezni, járatja sportolni vagy zenélni – vagyis foglalkozik vele. Ha valakit elhanyagolnak, az bizony visszaüt. A gyerek nem a videójátékoktól lesz lelkibeteg, hanem attól, ha csak a videójáték beszélget vele. Az kevés.

Játéktervezőként két komoly veszélyre szeretném felhívni a figyelmet:

Az egyik, hogy a videójáték olyan, mint a chips – eteti magát, és nagyon nehéz ráunni, vagy elfáradni benne. Sokkal tovább le tudja kötni az embert, mint bármi más, hiszen folyamatosan ad feladatokat, dicsér, szórakoztat. A focizásban elfárad a lábunk, az olvasásban a szemünk, a videójáték viszont habkönnyű szórakozás, amely folyamatosan dicsér és ösztökél, ezért tudjuk nagyon hosszú ideig is csinálni fáradtság vagy unalomérzés nélkül.

Akkor vegyünk videójáték-konzolt a gyereknek, ha képesek vagyunk tudatos időgazdálkodásra nevelni. Tervezzük meg a napot! Találjuk ki a gyerekkel közösen, hogy mi lenne menő program! Mit tegyünk, hogy a végén úgy érezzük, tartalmasan telt a napunk? Minden este beszéljük át, hogy miket csináltunk aznap, mit élveztünk benne igazán. Ezt mondjuk videójáték nélkül is megtehetik a szülők, de ha a játék bekerült a családba, akkor ez különösen ajánlott! Én is ezt szoktam tenni a saját gyerekeimmel.

 A másik veszély a játékokban, hogy nem hagynak unatkozni. Márpedig az agyunknak olykor szüksége van semmittevésre, pihenésre. Erre még én sem találtam igazán jó megoldást, hiszen én is utáltam gyerekként unatkozni. Kikapcsolódás gyanánt ki szoktam vinni a gyerekeket biciklizni, sportolni vagy kirándulni. Kikapcsol, felüdít – de sajnos nem igazi unalom. Pedig elvileg arra is szükségük lenne valamikor...

Képzeljük el azt a hétköznapi szituációt, hogy ebédidő van, háromszor kihűlt már az ebéd, és még mindig ugyanaz a válasz jön a gyerekszobából: „Jövök mindjárt, egy perc, csak befejezem ezt a játékot”. Hogyan reagál erre egy jó szülő?

F.Zs.: Megvárja, hogy a gyerek befejezze a játékot. Hogyan másképp? A játékot kikapcsolni pont olyan, mint elhúzni az ember elől az ételt evés közben: tilos! Ezért kell a médiatudatosság. Az ember általában nem szokott belekezdeni egy másfél órás filmbe úgy, hogy tudja, hogy a felénél fel kell állnia ebédelni. Ugyanígy butaság belefogni egy meccsbe, egy új pályába, ha tudjuk, hogy 10 perc múlva kész az ebéd. Ez főképp kisgyerekeknél a szülő felelőssége!

A gyerek nem tudja bármelyik pillanatban abbahagyni a játékot – ez teljesen normális dolog. Azonban ha egy pici időt szánunk arra, hogy megismerjük, hogy mivel játszik, könnyen megállapodhatunk jóleső kilépési pontokban. A legtöbb játékban vannak pályák, körök, küldetések, amelyek egyszer véget érnek, amelyeknek örülni tudunk... A legjobb a csúcson abbahagyni, amikor az ember boldog, sikereket ért el. Semmiképp sem egy kihívás kellős közepén, mert akkor egész nap azon fog járni az eszünk, hogy mit fogunk csinálni, ha legközelebb a gép elé ülünk.

Sokaknak okoz fejtörést, hogy hol van az exit pont a Minecraftban, vagy az ehhez hasonló, úgynevezett „sandbox” játékokban. Nos, a Minecraftban egy nap 20 percig tart. Könnyen meg lehet beszélni a gyerekkel, hogy két nap múlva napnyugtakor jön az ebéd, addig tessék minden építkezést, harcot, gyűjtögetést befejezni.

Az exit pont csak akkor ér valamit, ha következetesen betartatjuk! Egyetlen esetben szoktam büntetést alkalmazni a gyerekeimnél, ha a megbeszélt ponton nem fejezik be a játékot. Viszont ha rendesen betartják, amiben megállapotunk, ha kell, újramelegítem a levest.

Mint játékfejlesztő és szülő, milyen három jótanácsot fogalmaznál meg az aggódó szülőknek?

• Tervezzük meg a napot a gyerekkel! Legyenek menő programjaink, feladataink, szokásaink! A maradék időben pedig hagyjuk, hadd játsszanak videójátékokkal! Semmi bajuk nem lesz tőle! Ne feledjük esténként összefoglalni, hogy mik voltak a nap legjobb eseményei, miket csináltunk!
• Segítsünk a gyerekeknek felfedezni a játékok kilépési (exit) pontjait! Üljünk le melléjük játék közben, és beszéljük meg, hogy mi az az esemény, amikor jó érzéssel tudnak felállni a játék mellől! A videójáték kiváló szórakozás, amit nagyon rossz menet közben megszakítani. Egy kis odafigyeléssel a gyerek sem bosszankodik, és a leves sem hűl ki.
• Végül a legfontosabb üzenet, hogy nincs miért félni a videójátékoktól! A személyes jelenlét, motiválás százszor erősebb! Játékfüggőség csak a szeretethiányos, elhanyagolt gyerekeknél alakul ki. Nem baj, ha sokat játszik online a barátaival, az még nem függőség! Szeressük, foglalkozzunk vele, szervezzünk közös programokat, és minden rendben lesz!